....egy bejegyzést, és én a katona-dolog témát szeretném továbbvinni.... vagyis, ami erről eszembe jut.
Én 1995-ben lettem katona. Ez így leírva elég komoly, megélni azért nem volt annyira nehéz. Szerződéses katonának meg azért kellett lennem, mert azt a posztot (pénzügyi referens) csak katonai státuszban lehetett betölteni. De ez igazából csak egy cím volt. Voltak "kötelező" dolgok, ahol érvényesült az én katonai mivoltom is, pl. igen, volt gyakorlóöltözetem, meg ünnepi is (ezek megvannak valahol otthon), meg surranóm, meg szimatszatyrom, gázálarc, meg egy egész hátizsák, amibe ugye a készültségi dolgok voltak. Sok továbbképzésre mentem, ilyenkor vittem a ruhámat, és átöltöztem a mozsdóban a katonai zubbonyba, és úgy ültük végig az órákat.
És bár kiképzéseken -szerencsére - nekem nem kellett résztvennem, de volt lőgyakorlat, amin igen. És volt a kezemben pisztoly, és géppisztoly is, és versenyen is voltam - de így utólag belegondolva, soha többé nem szeretnék fegyvert fogni a kezembe.
És lett volna lehetőségem kimenni a jugó válság idején, békefenntartónak, listás is voltam, és örülök, hogy végül nemet mondtam. Innen messziről, nekem, akkor, huszonévesen kalandnak tűnt. Mai szememmel nem az - beszélgettem később kollegákkal, akik kimentek, volt, aki "csak" a régi jugó területre, és volt, aki Afrikában volt valahol. Szóval persze, kaland, de mégis..... lehet, hogy én a struccpolitika híve vagyok, de inkább nem kellenek a pozitív megtapasztalások sem, ha azzal járnak együtt, hogy utána életem végéig az a néhány vagy sok negatív élmény villanjon be, ami egy ilyen helyen ért.
Na, szóval Macs bejegyzéséről ez jutott eszembe, nem nagy szám.
