...hogy UFO vagyok.
Tutifix.
Már meg sem merek szólalni, miközben mellettem-körülöttem mindenki a telet szidja. Merthogy hideg (mégis, könyörgöm, milyen a tél????) és hogy hosszú (? he? végülis vagy három hete van "ítéletidő", a december-januárunk bakkfitty volt.... jááááj), és hogy hócipője tele mindenkinek..... még Miklós is valami hasonlót fejtegetett az istentisztelet előtt, szóval erősen és mélyen hallgattam......
.... mert én szeretem ezt.... én igenis azt éreztem, a múlt vasárnap is az erdőben, a havat lapátolva gyöngyöző homlokkal, de vidáman, egy ilyen mai szikrázónapsütéses délutánon is, ahogy sétáltunk Mucussal hazafelé..... hogy ez jó, ez szép, és hűha. Én ilyenkor végigmosolygom a sétáinkat, és a gyerek is valahogy erre "lett nevelve", hogy most ez van, ebben az időben is kimegyünk, nagyokat sétálunk(az ésszerűségen belül, persze) (max naggggyon felöltözünk), és ilyenkor nem virágokat szedünk, hanem jégcsapokat gyűjtünk, nem a fűben bóklászik, hanem a hóval teli árkokat mássza meg.... és szereti.
Ebéd után hazafelé a ház felé indultunk, és a kertekalján, azaz anyuék utcavégétől indulva a kanálisparton végig jutunk el a telekig. A kanális legnagyobb része be van fagyva, és a természet képeskönyve fekszink előttünk nyitottan, bár némiképp rejtjelezve, de azért ki lehet olvasni belőle sokmindent..... a jeget befedte a hó, és keresztül kasul állatlábnyomok díszítik ugyanis. Nyomban megfejtettük, hogy valószínűleg jó lesz figyelni, ha a házhoz érünk, talán meglátunk egy-két gémet, mint ahogy tavaly is a ház körül teleltek. Ezt onnan tudtuk, hogy a havon hatalmas madárlábnyomok voltak.... a házhoz érve pedig meg is pillantottuk, kb húsz vadkacsával együtt voltak elszórva a telkünk végében, meg a vízen. Egészen közel tudtunk menni, csak akkor szálltak el. Útközben pedig egy fakopáncs munkálkodását élvezhettük, irtó hangos volt:), és bár sokáig leselkedtünk, nem találtuk meg, csak a nyomait láttuk magasan a fák ágain. Meglepetésemre őz-patanyomot is találtunk, szóval meglepő, hogy ennyire bemerészkedtek a házakig.
Sütött a nap, szikrázott a hó, körbejártuk a házat, és persze marhára nem értettem magam, hogy miért nem lakunk mi még itt....??? olyan kétszáz méterre ott a tó, a csupasz fák közt most simán átlátni oda, sokan korcsolyáztak már így kora délután is. Aztán iperkedtünk haza, mert itt a faluvégén, ahol már nincsenek házak, erőst érezni lehetett a szelet, és azért az kellemetlen volt.
Na, ezek olyan jó dolgok:).
