...valójában gőzöm nincs, miért váltunk el. Ezen gondolkodom már jó ideje. Azt hiszem, gyerekek, jobbanmondva, gyerekesek voltunk.... de az ember mindig utólag okosabb. Azt hiszem, a mai eszemmel megpróbálok okos nő lenni, és nem egy hülye hisztis picsa. Mert igenis, van az úgy, hogy az egyiknek engednie kell, nem úgy, hogy megalázkodni, hanem okosan.... okosnak lenni. Mert mérlegelni kell, és nem lehet, nem szabad dolgokat felrúgni, vagyis inkább vannak dolgok, amiket nem kéne mindjárt felrúgni.

Igaz, akkor és ott azt éreztem, hogy ez így netovább.... hogy telik az idő, és nincs változás, vagy ha van is, csak rosszabb.

Végülis senki nem mondhatja, hogy nem vártam. Több, mint egy évet vártam, hogy észheztérjen, hogy eljusson odáig, hogy mi legyünk az elsők, a gyerekkel. Ez abban az időben nem valósult meg.

Mostanában sokat beszélgetünk. Egyre többet előjön a múlt, hisze végülis a fiatalkorunk nagyjából együttvolt, a legfontosabb, legmélyebb emlékeink közösek. És hát a gyerekünk is.

Ha nem lennének "ha"-k, akkor istenbiz, elgondolkodnék azon, vissza lehetne-e csinálni az egészet. Mert mi lett jobb? egy pasi sem másabb, mind dögök (bocs), szóval egyik kutya, másik eb. Őt legalább ismerem, megszoktam. Benne van a múltam, benne van a múltamban.

És igen, ex most jutott el odáig, ahova hét évvel ezelőtt kellett volna ahhoz, hogy ne menjünk szét. Most látom azt, hogy valami megváltozott benne, talán most lett felnőtt, vagymi.... 

Mindenesetre elgondolkodtam azon is, hogy vajh mi lett volna, ha nem megyünk szét. Nem hiszem, hogy ép ésszel kibírtam volna ezt az időt, nem tudtam volna kivárni, hogy "felnőjön", addig az önértékelésem a béka feneke alá került volna, az egyéniségem teljesen más irányba változott volna, feladtam volna egy csomó dolgot, mittudomén. Lehet, hogy egy idegbajos, háromgyerekese, leamortizált picsa lennék, gőzöm nincs.

Néha jó lenne végignézni, mint egy filmen, a lehetőségeket. Hogy mikor mi lett volna, "ha"....