"Féltél már valaha annyira, hogy cidriztél éjjel a takaró alatt? mert én igen.... fura érzés volt. Egy homályos, igazából több dologból összeálló valamitől félek, ez pedig a jelenlegi helyzet változatlansága a jövőre vetítve - amin nem tudok változtatni. És itt a lényeg: hogy NEM TUDOK VÁLTOZTATNI. Ezt a tényt tökéletesen alátámasztotta az elmúlt (leírni is sok és rettenetes) hat év.

Hat év.... a fele jó volt, mert akkor még valahogy bizakodtam, de mostanra elfogyott - őszintén mondom - minden bizodalmam. Miben higyjek? Mihez kapjak, miből "tápláljam" a napjaimat?

Ma kiöltöztem. Muszáj volt olyan cuccokat felvennem, amiben suhogósan-elragadóan-fiatalosnak érzem magam, és annak is látszom. Mint aki átsuhan az életen. Tavasz van, és virágmintás kis fehér blúzban vagyok - pontosan hozzám illik. Én vagyok. Ez a virágmintás póló is, az Á-alakú farmerszoknya is, karcsúsított ballonkabát libegése is, ahogy a sietéstől lobog utánam..... és aztán a kocsiban ajándék-zenék találtak meg, na, ettől egy picit megnyugodtam, és szebbnek láttam a koszos autóüvegen keresztül ezt a - végülis - fényes reggelt.

De ez megintcsak ideig-óráig van, ez az ámítás. Ez az önigazolás. Önmegnyugtatás.

Emlékszel, tavaly,vagy azelőtt még én mondtam neked ellent, és kimosolyogtalak, hogy kétségbe vagy esve. Azt gondoltam, ilyen velem nem történhet meg. Hát megtörtént. Én igenis, kétségbe vagyok esve. Legszívesebben köremailt küldenék az ismerőseimnek, hogy "MENTSETEK MEG", de egyrészt ez ugye lehetetlen, másrészt meg nincsenek is ismerőseim.....se.

Szóval téblábolok itt az élet közepén, de aztán könnyen előfordulhatik, hogy szépen elsétálok mellette. Na és akkor mi van......"