...tegnap sikerült eljutnom moziba, amolyan csajos-estet tartottunk, és jó is volt, mégis, mintha valahogy a "nagyrészem" kívülrekesztődött volna....na, mindegy, most nem is ez a lényeg.
"Levelek Júliának" c. filmet néztük meg. Kedves, aranyos film, komolyan annyira szirupos-giccses, hogy egyszerűen nem tudsz szabadulni attól a gondolattól, hogy dejóóóóóóóóóóóó.... hogy veled miért nem történnek ilyen dolgok, hogy mikor fogsz azon az olasz tájon cabrioval bolyongani a szőlődombok közt, és miért nem mereszgetheted a szemeidet fekete olasz pasikra.....
Egyébként meg annyira tipikus volt az egész helyzet, hogy majdhogynem jó kis filmet lehetett forgatni magából a mozinézésből is: a nézőtér tele egyedülálló, vagy nem egyedülálló, de romantikára vágyódó nőcikkel, akik oldalra hajtott fejjel, visszafogott lélegzettel és párás szemmel nézik a meghatóbb, átélhetőbb jeleneteket.... Igen, valahol szégyelltem magam, hogy igen, én is....ilyen vagyok...lettem...? Nem tudom.
És ma láttam T-t is. Láttam? :S rá se mertem nézni. Csak minden idegszálammal éreztem, hogy ott ül nem messze tőlem.
És hazafelé sétálva nem csak a szélfújta portól folyt a könnyem.
Jó lenne már tisztázni (lezárni.....) ezt a dolgot. Részemről is.....
