…nadetényleg. Először is, mert sosem voltunk még. És tényleg olyan, mint a filmeken, a váróban ülnek a páciensek – és persze a gazdáik. Konkrétan mi voltunk a legröhejesebbek mind a három nap a kis duncusüvegünket szorongatva, benne a csöpp teknősbékával, körbe meg hatalmas dög kutyák. Első nap, mikor Mucussal voltunk, az előtérbe mindjárt szembetaláltuk magunkat egy mázsával, aminek a funkcióját ugye el kellett magyaráznom. Odabent meg aztán előkerült egy icipici digitális konyhai mérleg, na, ezzel mérték a „miénkállatot”. A két állatorvos izgatottan vizsgálgatta – gondolom, a kutya-macska-ló mindennapos, nadeegybegyulladt (szemű) teknős…..!!! ráadásul jól le is pisilte egyiküket ijetségében…. Amit meg is értek. Aztán jött a regisztráció, Mucus büszkén diktálta az adatokat, de a Boldizsár név utáni ivarmegállapítás kissé háthm…. Szóval lány a szentem, mi ilyen csajos család vagyunk, úgy tűnik, merugye anno a höri-akció is csúfos kudarcba fulladt a fiúsítást próbálván, amikoris sorba születtek a „fiú” hörinknek a picinyek..) Az injekciókúra második napján kénytelen voltam becipelni a munkahelyre a tekit merthát, nem akartam mégegyszer visszacepedlizni a városba. Nagy svunggal bevágódtam az előtérbe, majd fél lábbal a levegőben megmerevedtem, és levegőt sem mertem venni, akkora kutyán keresztül vezetett az út…. Gazdija megnyugtatóan rámmosolygott, miszerint átléphetem….merthogy alszik. Ja, az más. Kifelé menet már nem voltam annyira nyugodt, mikoris ott álltam a „kör közepén” , kezemben a csöppnyi duncusüveget magasra tartva, két hatalmas dög meg körülöttem ugrott úgy egymásnak – és igen, az egyik az altatásban lévő eb volt….a másik meg egy bernáthegyi…. A hangzavarra kinézett a két állatorvos fiú, és egymásra vigyorogtak, hát akkor még talán nem műtünk… Tegnap meg én voltam az ásszisztnes, nekem kellett ugyanis a teki lábait fogni, amíg injekciózták… De vége, már csak szemcseppenteni kell, meg valahogy lemosni a kezemről az állandó – és undorító – gyógyszerszagot…
