Nem hiszem, hogy le lehet írni ezeket a kora őszi délutánokat-estéket. Van bennük valami fura varázslat, tűnődő nyugodtság, ismerős hangulatok és illatok...
Tegnap sokat tettemvettem otthon, elbeszélgettem a virágaimmal, ültettem is meg szépítettem, a konyhaablakba dísztök kaspót készítettem, egy erikavirág vidámkodik benne. Szereztem ismét két apróvirágos krizantémot, ott ülnek azok is a lépcsőmön.... A szobaablakba pedig Tök Ferkó vigyorog, azaz egy aprócska töklámpás (dísztökből, mert idén nem termett rendes sütőtök) az esti séta után a sötét udvarba dejóvolt így az ajtónkhoz találni.... mert csodás este volt ám, a levél sem rezdült és olyan csönd volt, ahogy bandukoltunk, hogy csuda. Mucussal végre megszeretettem ezeket a kis sétákat, és alig várja, hogy estefelé nekiinduljunk egy fél órát. Az állomás, a hatalmas, százévezes platánfák, a csillagos ég, vonatok halk mormolása, kutyaugatás,néhol egy-egy járókelő, az otthonok fényes kis ablakai a házakon, ahol leskelődni lehet. Nem illik, de lehet:). Nyáron ilyenkor még javában világos van, zajlik az élet, de nekem valahogy mintha jobb lenne ez a meghitt nyugodtság, ami ilyenkor ősszel elkezdődik.... Este pedig elővettem a gitáromat, még mindig szívdobbantóan jó illata van:).