Tűnődöm....
A blog fura világ néha. Nekem jó, én még mindig élvezem, bár tény, hogy nem olyan létfontosságú már, mint korábban, de nekem még mindig sokat jelent. Nem vagyunk egyformák (és ez jó) , nekem fontosak a visszajelzések, és úgy érzem, hogy ahova és amit írok, azt nem azért teszem, mert nincs jobb dolgom, hanem mert elgondolkodom a postokon, kommenteken, és úgy formálom a véleményem.
Erős túlzás azt állítani, hogy az írások, a saját blogok alapján meg tudjuk ismerni azt a Valakit, aki a sorok mögött van. De lehet segíteni, együttörülni, együttgondolkodni, veleérezni, finoman "más" véleményt mondani, mert azért ahányan vagyunk, annyifélék, és annyiféle helyen meg életformában... és lehet lehurrogni is a másikat, ezt mondjuk nem szeretem.
Azt hiszem, az évek során igazából soha nem kaptam nagyon negatív véleményt - talán csak egyet - és soha nem is írtam senkinek semmi bántót. Ezért most picit szomorú vagyok, mert lettek ezek a meghívásos blogok*, és persze szíve joga mindenkinek azt tenni a saját naplójával, amit akar, de nem értem, hogy miért jó az, ha csak olyan véleményt fogadunk el, ami a saját szájízünk szerint való.... tudom, nagyon szar dolog szembesülni a saját kísérteteinkkel, nehéz megvívni a saját csatáinkat, néha rossz döntéseket hozunk, gyakran fájunk, de annyira kellenek segítségül a többi emberek... És azt hiszem, saját magától fosztja meg az építkezés lehetőségét az, aki képtelen más véleményét elfogadni, vagy legalábbis nemelgondolkodni rajta... Sajnos, amig az ÉN van előtérben, addig így is lesz....:(
* mielőtt valaki félreértené, ez konkrétan egy eset, akit olvastam, és most bezárkózott, nekem meg nincs kulcsom... evvan.