Néha bepánikolok, hogy annyira rövid az életem, te jó ég, és annyi tervem van, meg annyi tanulnivalóm, meg annyi érdekesség, meg annyi felfeldeznivaló, és a gyereknek is át szeretném adni mindazt, és furcsa, hogy néha már csak azért is "tanulok" valami olyant, amiről évekkel ezelőtt elképzelni sem tudtam volna, hogy érdekelni fog, hogy a gyerek érdeklődését felkeltsem, hogy pontosan, vagy legalábbis pontosabban meg tudjam neki mutatni.
Próbálok a napokba tényleg mindent beletömni, így ez az egy hét itthonlevés is nagyon "menősre" sikerült, úgy intéztem, hogy egy menős nap közé egy itthoni kerüljönk, tehát ma itthon lébecolunk.....jobbanmondva lébecolnánk, és itt lép közbe a "család", aki simán azt gondolja, hogy nekem sosincs semmi dolgom, én nem csinálok semmi "értelmeset", így leosztják a feladatot.... amit utálok, mert nem igaz, hogy anyám nem képes felfogni, hogy egy külön lakás a miénk, külön feladatokkal, külön háztartással, amit nem mellesleg vezetek... és dolgozom is, meg gyereket nevelek - mindezt egyszerűen néha nem veszik figyelembe. Hihetetlen. Épp ezért a mai nap már egy letolással kezdődött, hurráhurrá!
Szóval tegnap sokminden volt, cirka egy órát voltunk itthon. El is fárdtunk.
