Ma szabad vagyok.
Ma szabad vagyok.
Ma szabad vagyoooooooooooook!!!!

Na, ez utóbbi a helyes megközelítés, asszem. És így, hogy ma szabad vagyok - említettem már?  - szóval most úgy tobzódom a dolgok között. Leginkább mennék valamerre, mer-ezatavasz-ezatavasz tönkre fog tenni, én már látom.... De amúgy jól vagyok ám. Csak kissé düddő. Ami meg jó, mert szeretek düddő lenni, mert akkor vagyok ÉN. Bezony.
De térjünk vissza a tavaszi düddőséghez. Ami abban nyilvánul meg - gondolom én - hogy valami irtó szétfeszítő érzés van itt belül, meghatározhatatlan helyen, ja, a szívem-lelkem, ojjé és naná, és keresztülragyog kifelefele a szememből, és jókedvem van, pedig összevetve minden helyzetet, igazán nincs rá semmi de semmi okom....
Végülis asszem a két hónapig tartó gyász- és sokkhatás talán lassan végére ér... és ami nekem megdöbbentő, hogy nem csendes belenyugvás, rezignáltság veszi át a helyét, ó nem, pedig elvileg ez lenne jellemző rám.... nem, angard és kardkikard, szóval felveszem  kesztyűt, meg hőslovag leszek és effélék, és most minden nőiségem ellenére megküzdök én mindennel, ide nekem az oroszlánt is - a királlllfiért..... Ez a döntésem. Szóval hős leszek, erős meg bátor, mondjuk összehozhatnánk valami jó kis forgatókönyvet, vagy menetrendet, hogy hogy is történjék mindez, mert egyenlőre lila gőzöm nincs, de a tegnapi telefonhívása, és ahogy ma egy futó pillanatra összekapaszkodott a tekintetünk, nos ez egy csapásra eldöntött bennem mindent - hogy nem, nem adom fel. Le. Alább. Meg...:)
Hm, tényleg fura ám. Igazából soha nem küzdöttem olyan dolgokért, ahol a józan ész megmagyarázta, hogy nem lehet, hogy értelmetlenség.... De végülis, asszem itt az ideje, hogy valami nagy-nagy "értelmetlenséget" vigyek véghez.....
Szóval, fel torreádooooooooooooor......Aztán meglátjuk......

Lehet, hogy nem leszek sikeres. De ha nem próbálom meg a lehetetlent, akkor sosem fogom megtudni, hogy esetleg mégse lehetetlen.... no nem?