Olyan nagyon fura érzés, hogy már öt éve lakom ebben a lakásban, mármint, hogy öt éve már ez az otthonom. Változtak a szokásaim, pl hülye dolog :), de soha nem tudtam a bal felemen hosszan aludni, sőt, a fal felé fordulva sem. De mivel most úgy van az ágyunk, ahogy, kénytelen vagyok a bal felemen aludni, mert így fordítok hátat a falnak, érted.....:). Úgyhogy pl most hiába csukom be a szemem, már nem képzelgek-vágyódom vissza az otthoni kis szobámba, ahol pedig olyan nagyon jó volt... így utólag. Mert ha jól emlékszem, mikor kész lett a lakás, már baromira el akartam jönni. Mondjuk, nehéz volt azért, ott és akkor döbbentem rá, hogy mi is van, valami végérvényesen megszakad, elmúlik. Talán, ha anyuék nem rendezték volna át utána a házat, a szobámat, nehezebb is lett volna. De így már tök idegen a régi szoba.

Ültettem én mindenféle napraforgót: nemes napraforgót cserépbe való apró dísznapraforgót, hagyományos magas napraforgót, kisfejűt meg nagyfejűt:), és nagyon örülök, hogy szinte MIND kibújt. Úgy nőnek, mintha húznák őket, baromi jó érzés. És kibújt a hajnalkám is, juhéj, és a rózsáim, a gyönyörű rózsabokraim olyan egészségesek, hogy szinte bele kellene harapni a friss, csillogó zöld leveleikbe. Még két hét, és virágoznak.