Talán formálódom. Bár egy gyönyörű, napsütéses-unatkozós szombat délután idebentről nézve továbbra is lehangolóan hat rám. Sétálni kellene most kéz a kézben odakint, vagy inkább a városban, ahol süt a nap, csicseregnek a madarak, és nem azokat a gondolatokat próbálom szlalomban elkerülni, hogy én itt most csak már megint "vagyok", és őrült sebességgel "cammognak" a percek, miközben nem történtetek semmit.
Talán formálódom, mert megrendeltem egy szemüveget, merészen-szögletes-bordót, és kinéztem egy frizurát is, bár kb 25 éve esem ugyanabba a hibába, miszerint sajnálom a hosszú hajam levágatni.... mer' az, hogy megnő, az két-három év minimum.... ezmilyendologmár, ugye????
Talán formálódom. De ma este még sírok picit, és ülni fogok és semmittenni, mert elfutott a kedvem a világvégére, de jó neki, legalább messze ment, neki a lehetőségeknek. Kilincselnem kellene már az álmok ajtaján, vagy dörömbölni és kővel bedobálni az ablakaikat, hogy figyeljenek picit rám, de lázadtam én már párszor, és valahogy útközben a cél mindig átfordult valami zagyvalékos nem-jó-ba, nem értem. Így még lázadni sem tudok, merek, akarok....?
Az a baj, hogy eltelt három semmittevős év ugyanúgy, és nem történt semmi, pedig hullámoztam, voltam lagymatag és suhanós, és voltam csak ülős és várós, és voltam tettrekész pörgős, és mégsem lett semmi, semmi, SEMMI. Ugyanolyan minden.
