Vannak pillanatok, képek, érzések vagy hangulatok, amik egy véletlen folytán valahogy mélyen bevésődnek valahová az emlékképek közé, és lehet, hogy nem is egetrengetőek, vagy fontosak, csak egyszerűen megragadnak valamiért bennünk. És évek múlva is ugyanolyan élesen előjönnek majd egy másik véletlen folytán, ha mész az utcán, vagy eszel, vagy beszélgetsz, vagy koncerten vagy, vagy bármi, egyszercsak ottvan.
Biztos vagyok benne, hogy ez a mai két perc is ilyen.
A városban az első lámpához közelítettem, pirosra váltott, lassan gurultam, kicsivel a vonal előtt megálltam. Mögöttem, mellettem néhány autó. Csönd, halk autómotorzúgás, a kislány csiripelés a hátsó ülésen, és süt a nap. Aztán hirtelen hangos puffogásokkal és berregésekkel elhúz mellettem egy, majd még egy és mégegy krossszmotoros, és beállnak elém a lámpa alá. És az egyikük hátrafordul, a bukósisaktól csak a szemét látom, ahogy odamosolyog rám az autóba. Kedves barna szeme van, arra gondolok, hogy ez a szem mindig mosolyog....Visszamosolygok, egy pillanatra találkozik a tekintetünk, a lámpa zöldre vált, és hatalmas gázzal elporoznak.
Gázt adok, a mosoly ottmarad bennem, és süt a nap........