A következő egy levél, amit ez előbb írtam... és már nem volt kedvem ide mégegyszer beírni ezt, tehát most másolok......

Szia!

Jöhetek panaszkodni?

Ezt a tegnapi napot nem így képzeltem.... Annyira szerettem volna Hannának egy jó kis bulit összehozni.... de hát eleve anyuék és a férjem kijelentették előtte, hogy együtt nem lehet, így meg úszott az egész. Végülis csak a köri meg az anyukája jött el, meg anyu, de Hanna mondjuk így is nagyon örült, csak én úgy sajnáltam...... Nagyon kiakadtam a férjemre, képzeld el, azon kívül, hogy állandóan azzal takarózik, hogy nincs munkahelye, így nincs pénze, tehát nem tudja a lányát támogatni, még ajándékot sem vett neki...... tegnap összefutottunk délelőtt, egyik kocsmából ment a másikba éppen a jócimborákkal. Délelőtt. És kocsmába. Mert arra volt pénze. De még annyi sem volt benne, hogy délelőtt odajöjjön és legalább egy gesztust tegyen a gyerek felé. Anyóst felhívtam, hogy legalább ő jöjjön el délután, de hát "ő nem vett semmit, és hó vége van, nincs pénze". Könyörgöm, lehetett tudni, mikor lesz Hannának szülinapja, nem? Ez egy ilyen  család, gondolhatod. Tegnap este ezen gondolkodtam, hogy hogy tehettem ezt a lányommal, hogy ilyen apát vállaltam be neki? Annyira sajnálom előre, amikor rájön, hogy az "api", akit szerintem most nálam is jobban imád, milyen valójában........ Úristen, és én tettem ezt szegény picimmel.... én tehetek erről az egészről, lehetett volna más apukája is.....

Aztán meg anyu. Tegnap ő is a türelme végére ért, egész nap veszekedett apuval, meg sírt, meg mamáék is kiakasztották, és az a baj, hogy anyu nem tud elvonatkoztatni. Ő nem tud felvenni álarcot, és elfelejteni órákra a rosszat, úgyhogy amint ideért, már kezdte is a panaszáradatot, amire én most baromira nem voltam lelkileg felkészülve, ha érted.... és hiába mondtam, hogy ezt most légyszi ne, én egy kicsit örülni szeretnék inkábbb, hát nem. Jöttem én is, hogy kellett ez az egész nekem, meg szegény gyerek, stb.....

Szóval így jártunk tegnap.

Aztán sokat gondolkodtam még azon is, hogy mennyire vagyok én tényleg hibás a férjemmel szemben. Hát, van nekem is saram. De mégis, ha belegondolok, hogy állhattam volna mindenféle dologban a férjem mellé, ha úgy éreztem, hogy az elveimmel, életemmel ellentétes, amit ő csinál??? Mert ő mindig azt mondja, hogy anyuékra hallgattam, az volt a baj. HOgy anyuék voltak a fontosabbak. Hm. Sosem fogja megérteni, hogy nekem mérlegelnem kellett egyfolytában, mert olyan dolgai voltak, amik nekem nem tetszettek. Neki sosem volt véleménye. Vele nem lehetett tanácskozni, döntéseket hozni. Azt mindig én csináltam. Egy ideig próbálkoztam, de aztán már nem.

És most elfáradtam. Nagyon. És nem tudom, hogy lesz, mi lesz...

Na, megyek, elnézést, de ez most kellett.