Nem tudom, nincs mit írnom igazán. Süt a nap, kezd jóidő lenni, de azért az egész élet egy nagy halom kutyaszar.
Tegnap barátnőm újságolta, hogy S.E-nek kisbabája lesz, persze, illik örülni ilyesminek, csak egyből az ugrott be, hogy amikor engem kiutáltak a baráti körből, akkor volt az esküvőnk, jött a babánk stb, és engem senki meg nem állított közülük, hogy hogy vagyok, milyen volt az esküvő, hogy érzem magam, szépen gömbölyödök, vagy valami, aztán meglett a lányom, és azóta sem senki rá se néz, pedig ő csak egy ártatlan gyerek, és ez bizony nagyon fáj. Ez a csaj meg körbe lesz rajongva, végig a terhessége alatt, aztán meg amikor meglesz a babájuk..... Szóval ezt nekem nagyon nehéz feldolgoznom. Mondjuk nem irigylem tőlük, hisz a lánynak meghalt már az apukája, és a férjének pedig hétfőn temették az édesanyját.... De mégis, fiatalok - 25 évesek- időben vannak, előttük az élet, és ők biztos együtt maradnak, mert összeillenek, ők egy pár és kész. Milyen jó lesz nekik várni a babát - én végigbőgtem a terhességem is, mert a férjem annyi balhét csinált közben - aztán meg ha meglesz, akkor ott lesznek hárman egy széttörhetetlen egységben.....
Hát irigy vagyok, na.
vannak dolgok, amiket nem lehet mégegyszer ugyanúgy csinálni, átélni, végigmenni rajta. Nekem sem lesz többé az, hogy az első babát várom valakivel, ami elvileg olyan jó érzés.......
Hát ez van.
