Ma hirtelen felindulásból elvonatoztam délután csavizni egyet. Ez mindig együtt jár egy csomó lóvé elköltésével, utána meg jól furdal a lelkiismeret, mert nincs sok sajna, és kellene valamit tartalékolni, igazán nem tudok mihez nyúlni, bármi történhet....
De a lelkemnek egy kicsit jót tett, bár nem szabadultam fel annyira, mint vártam. Küldtem smst KJ-nek, hogy melyik vonattal jön hazafelé, találkozhatunk talán, aztán miután megbeszéltük, sóhajtottam egy nagyot, és eggyel későbbivel jöttem....
Aztán meg véletlenül összefutottam az alább említett barátnőmmel, hihi, mekkora esélye van, hogy egy ekkora városban pont akkor és pont arra járjunk :). De siettünk, én a vonatra, ő meg spanyolra. Utána meg a hapsiához. Jövő hétvégén talán eljönnek hozzánk. Érdekes ez is, a három legjobb barátnőm mindegyike kb két hét után lefeküdt a pasijával, aki aztán a férje is lett...... max egy év után. És jól megvannak. Én meg udvaroltattam szépen, meg aztán jártunk vagy hét évig, és tessék.
Jaj, süssön már rám egy kicsit a nap!!!! Történjen már valami!!!!!
Most legszívesebben káromkodnék egyfolytában, mert mindent mindent elrontottam. Mindent, ami fontos meg szép lehetett volna. Ott van az esküvőnk pl. Ha visszagondolok tök reálisan, egy sima, középszintű falusi lagzi volt. Még a ruhám sem olyan volt, amilyenre vágyta, amilyet elterveztem. Ahogy esik, úgy puffan volt az egész. És ilyen már nem lesz többször. Sohasem. Vannak dolgok, amiket nem lehet kétszer átélni, illetve nem is átélni, hanem mássá tenni, vagy mi.
Elegem van most ebből a monotóniából. Minden nap teljesen ugyanaz.
Na jó, most abbahagyom. Már nekem is elegem van magamból.