...hó nincs, viszont van szél, eszméletlen hideg, és teljes egészében befagyott a konyhaablakom, amelyik keletre néz (és onnan fúj a szél) (no, Mary Poppins jön, vagy a Keleti Boszi?:) ).

A tegnapi sztorihoz annyit fűznék hozzá, hogy tökömtele azzal, hogy a vízcsapból is az folyik, hogy milyen rettttttttttttttentően hideg van.... Hát mert tél van, biztos azért, nem? Szóval a túllihegést nagyon unom és utálom már.

Viszont. Volt egy-két riport, amitől erősen összeszorult a torkom, mert igen, el nem bírom képzelni, hogy lehet hajléktalanként nekimenni egy ilyen éjszakának, vagy amikor mutatták a tanyavilág egy-két családját.... kisgyerekeket... időseket....

Tényleg van olyan, hogy senkid sincs? hogy nincs segítséged? hihetetlen. Számomra. Tudom, ez naivitás, de nekem ez valahogy, mivel mindig volt/van család körülöttem, vagy ismerős, vagy bárki, akitől vészhelyzetben igenis lehet kérni, bármit, mondjuk segítséget, szóval...

De mit pofázok. A fáskamra dugig fával, nekem csak annyi a dolgom, hogy kiszaladjak, és előrehozzam, és begyújtsak. Hétközben még ennyi sem, hisz apu elintézi .

Erről jut eszembe, reggel mikor kintvoltam fáért, mindjárt megnéztem a madáretetőt is, és vittem még ki szalonnát, töpörtyűt. Napközben nem igazán vagyunk itthon, így nem látom, hogy jönnek-e a madárkák, amikor itthonvagyunk, akkor meg nem igazán láttam őket :S, és bizony nem is fogyott a kaja. Az etető nem régóta van kint, előtte olyan kis madáreleség-labdákat kötöztem a fára - talán idegen még nekik az etető? vagy most nagyon hideg van, és elbújnak? nem tudom.....