...és kell, hogy tartozzanak hozzád....
....ez jutott eszembe, mikor tegnap autóztam a Galéria felé, és közben volt a gyomrom tájékán egy szorítás, igen, így 37 évesen is, anyám miatt, aki két szóval el tudja venni az életkedvemet.... mert minek is megyek.... mármegint.... idén nem is voltam alkotni, csak egyszer, beszélgetni.
Szóval aztán ültem a Galériában, néha csönd volt, ahogy elmerültünk a rajzolásban, néha viháncos női csacsogás volt, vagy Feribá' dörmögött belel valamit a levegőbe, szóval az a légkör volt, amit deszeretek. És jó oda tartozni. Mindig fontos volt nekem, hogy legyen valami "nemcsaládi" kötelék, ami fűz valakikhez, egy csoporthoz, egy olyanhoz, akikkel azért vagyunk együtt, mert alkotunk. Közösen. Mert van egy cél. Mert célnak is kell lenni mindig. Mert szeretek egyedül is létrehozni, alkotni valamit, jó az, ha az ember tud valamit csinálni, de azért valahogy még jobb - és több is - ha együtt, másokkal van mindez.... Sokkal több leszel általa.
Ültem a Galériában, és rajzoltam. Egy koponyát kellett rajzolni, és elég nehéz témának tűnt.... és ültem is vele szemben tehetetlenül, és azt éreztem, hogy nekem ez nem... ez nem fog menni. Én ehhez kevés vagyok, nem tudom lerajzolni.
És tudjátok, nekem mindig egy csoda az, amikor megpróbálkozom vele, és egyszercsak a lapra valahogy odakerül az, ami előttem van az asztalon. Amikor nagyjából megrajzoltam, és néztem a lapomat, és felismerhető volt a koponya rajta, szóval az egy olyan nagyon jó, gyerekes rácsodálkozós érzés, valahogy mindig azt érzem, hogy ezt én csináltam??? ez mégis, hogy került oda? milyen szerencsés vagyok, hogy rányitom a szemem valamire, beszippantom, és oda tudom rajzolni a papírra.... de mégis, hogyan? szóval ez irtó jó....
És társaim lettek, újak. 9db gyümölcsfa. Tegnap választottam ki őket, és fuvaroztam haza. Fura, gondolatban hazáig beszélgettem velük. Mert ők az enyémek, a miénk lettek. Velünk fognak élni, és remélem, sokáig, megélednek, és megmaradnak majd.
A fákhoz amúgy is különösen ragaszkodom. Felháborodok minden fakivágáson, és megsiratok minden kivágott fát. Este is pityeregtem azon, hogy anyuéknál két fát, egy fenyőt és egy tuját ki kell vágni. Már tavaly is szó volt róla, mindkettő hatalmas, a ház csúcsának magasáig felnyújtózkodnak, és mióta az eszemet tudom, velem nőttek..... De a fenyő a szomszéd ház falát csiszatolja és veszélyes, a tuja meg a kapubejárónkat torlaszolja el egyre inkább..... rossz helyre ültettük, mi emberek, és ezért nekik kell meghalniuk :(.
