....csak szuperlatívuszokban tudok beszélni :D (by gggg :) )

Szóval Szigetköz..... és Duna-ágak.... és egy teljesen új életforma: a hajós-élet, aminek az élményeit tágra nyílt fülekkel, szemmel, és szívvel szívtam magamba, egész nap.

Két kenuval mentünk, nyolcan, három gyerkőc, négy felnőtt és egy kajla egyetemista srác:), akit ugye nem lehet hova sorolni....

Az első meglepetés akkor ért, amikoris szembesültem, hogy milyen forgalom is van, és milyen vidámság, meg minden.... A gyerekeken és rajtam volt mentőmellény, és kapásból mindjárt mélyvízbe is "dobtak", merthát a mi hajónkban ugye A. és én eveztünk.... végig..... Na jó, nem volt rohamtempó, eveztünk, gyönyörködtünk, megálltunk fürödni, ettünk, eveztünk, gyönyörködtünk, más hajósokkal trécseltünk és ez így körforgásba, megunhatatlanul.... A végén picit eltévedtünk, de azért nem annyira:), és különben is, minden út Rómába vezet....

Nagyon meleg volt, az igaz, de nem volt kibírhatatlan, mint ahogy gondoltam. Mucus rettentő jól viselkedett, a beszállás előtt megbeszélt szabályokhoz végig tartotta magát.

Szerencsére nagyon jól kijön A. gyerekeivel, szóval abszolúte semmi gond nem volt velük, a kaján-innivalón kívül igazából nem lógtak rajtunk, illetve persze, beültek beszélgetni a "közösbe", de hát ez is olyan természetes volt.

A házaspár, akik A. kenus barátai, nos, nagyon szimpatikusak. Fura, de még sosem éreztem ilyesmit, hogy tényleg olyan embereket ismerhetek meg, akik pontosan olyanok, mint akiket én el tudok fogadni, akikkel minden tüske, kifogás nélkül együtt tudok lenni. Talán a hasonló gondolkodás teszi?

Hozzáteszem, A. barátai majdnem mind idősebbek nálam, és ez is nagyon jó. Nem tehetek róla, de állandóan összehasonlítom a jelenlegi dolgokat az ex körülötti dolgokkal, meg a G. körüli dolgokkal, ahol mindig volt olyan, amit a hátam közepébe nem kívántam, akár programként, akár a barátokat tekintve.....

Szóval jó volt nagyon.

Öt körül értünk vissza, és akkor indultunk még egy másik helyre, ahol bográcsozni és fürödni akartunk még, de az eredeti terv kútba ugrott, a Duna magas vízállása miatt nem tudtunk átmenni egy híd-szerűségen, így egy másik helyen kötöttünk ki, némi időveszteséggel. És akkor kiderült, hogy nincs bográcsállvány:), de persze minden megoldódott.

A. hogy úgymondjam, rendkívüli hatást gyakorol rám, én mellette tök szótlan vagyok (amúgy állandóan beszélek :D ), nagyon nyugodt is - semmi nem zavar, ha nem úgy alakul, akkor alakul másképp, eddig ha jól emlékszem, bárki mellett a plafonig ugráltam, ha nem úgy jött össze valami, mint ahogy megterveztük, nem éreztem magam "hülyén" mellette fürdőruciban (jóóóóó, rendkívül szemérmes bírok lenni), koszosan, büdösen, izzadtan, stb...

Ja, és a szalmakalapok....... ! ha címszavakba akarnám foglalni, akkor a szalmakalap lenne az egyike ennek a délutánnak, jaj, nem tudom elmondani.... szóval ahogy az új, a nagykarimás, a szétszakadt-matulás, a hetyke, a pöttyösszalagos, az alternatív szalmakalapok és az emberek alattuk... azaz mi:).

Amíg készült a vacsora, a gyerekek pancsoltak, iszapoztak, visítoztak,  bejárták az összes kirakott csónakot/kenut, egyszóval olyan szabadok voltak, hogy hűűűűűűű, az enyimé is. Aztán jöttek a közeli táborból fürödni más gyerkőcök, azokkal secperc alatt összehavarkodtak, volt ám bandázás:).

És igen, fájó, de persze most elégedett szívvel néztem, hogy Mucusnak bizony ez volt az első "igazi táboros" élménye. Nagyon élvezte!!!!!

A vacsora mennyei volt, kb negyedóráig elfelejtettünk beszélni:), jót röhögtünk is rajta, dehát nem lehet csodálkozni, volt már vagy fél kilenc, mire főtt kajához jutottunk.... aztán "táborbontás", spec. mi este tízre értünk haza.... Fürdés, aztán Mucus eldőlt, mint a bot, nekem meg még most is finom füstillata van a kezemnek:). Ja, és alig van izomlázam, pedig konkrétan tegnap kb. a fele útnál éreztem azt, hogy kész vagyok, de aztán hősként végigcsináltam......