....hat órakor már nagy munkában áll a nap. Az első pillantásom a körberagyogott konyhaablakra esik - és a délutáni ablakpucolást juttatja eszembe, no de sebaj, attól még akkor is csodaszépek a színek és a fények.
Mégis eltekerek a boltba - döntöm el, és ahogy félig még az ébrenlét kerítésén egyensúlyozva kilépek a lépcsőre, már tudom, hogy igen, jó döntés volt.
Az éjjel esett valamennyi eső, a fű és a kavics az úton nedves, ezért kerülök a garázsig, bár így is vizes lesz a szandálom. Egy vékony pulcsit kaptam fel a pólóra, elkel a bicajon, amúgy kristálytiszta puha meleg úszik már mindenfelé. Az az igazi, nyári, korareggeli ölelő meleg.
A "tulsó" boltot célzom meg, kétoldalt lobog a pulcsim, ahogy tekerek, bedőlök a kanyarban..... és nem érdekel, hogy 37 éves vagyok, ez jut eszembe, meg a katicabogaras biciglicsengő, és a fonott bicigliskosár, amit szeretnék...
A bolt előtt kevés autó áll - juhéj! - de már sok ember mocorog, hiába, a nagy többség azért korán indul dolgozni. Letámasztom a bicajt, a boltban utolér a régi pedellusbácsi az iskolából, és szépeket mond - fura, mert valahogy ettől is szebb ez a reggel. Hiszen minden viszonyítás kérdése - neki én olyan fiatal vagyok.....
Vidám, fehér-rózsaszín-kockás cukormázas fánkot veszek Mucusnak, a friss pékikenyér illatát hazáig érzem, ahogy a kosaramból időnként felér hozzám.
Idő még rengeteg, leülök a napfényes asztalhoz egy jó könyvvel - már csak háromszázakárhány oldal van hátra az ezerből, haladok, haladok.... - még annyi időm van.....
Aztán persze secperc hét óra, Mucus nyűgös, de aztán kócosmanóként nem tud ellenállni, és betermeli a fánkot - aztán indulás. Őt leteszem a mamáéknál, én meg repesztek be a városba.
Na, egy ilyen reggelen kellene otthonmaradni.
