..... ugye, nem kell mondanom, hogy ez a gyönyörű idő még az én háborgó lelkemet is valamelyest csitította....?:D
Azt hiszem, hogy egy tartalmas hétvége végén vagyunk. Tegnap Mucus délutánig nem volt itthon, a múlt héten kitakarítottuk a templomot, mertmivelhogy tegnap meg egy koncert volt benne, ezért. Azt hiszem, hogy nem panaszkodhatunk, azért vannak lelkes kis közösségeink, ez a mostani koncerten is megmutatkozott. Ültem én a "mi templomunkban", fent a karzaton, itt alig voltunk páran, és én tényleg otthon voltam ott. Picit sajnáltam, hogy Mucus nem volt velem, és a lelkem mélyén próbáltam erősen sajnálni magam, hogy én most egyedül vagyok ott (mert anyut sem sikerült elcsalnom) de - nem ment. Nem ment, mert ültem ott fent, szemben a másik felén egy jófej ismerős, akivel időnként összevigyorogtunk, világos volt, mert ez a templom sohasem nyomasztó, könyököltem a karzat első sorában, hogy lelássak, aztán időnként meg csak hagytam, hogy egyszerűen felérjenek hozzám a dallamok..... megfogalmazhatatlan volt az egész. Főleg, mikor egyszercsak egy olyan dal hangzott, amit anno T-vel nagyon szerettünk. Nem, nem fájt, olyan nagyonjó érzés volt inkább. Nyugodt. Amikor egy szép emlékre gondolsz vissza. Rosszérzés nélkül.
Ma pedig A Városban voltunk, Mucussal, és egy csodát láttunk, de tényleg. Nekem legalábbis végig könnyes volt a szemem, és összeszorult a torkom, fura volt. A Magyar Honvéd Táncegyüttes Csipkerózsika előadását láttuk, népzenével, néptánccal... vidám volt amúgy, csak annnnnnyira nagyon jó volt látni az egészet.... no meg, fél szemmel a mellettem ülő Egyént néztem, aki csinos volt, rettentő széééééééééép, kiengedett aranyhajjal, szoknyácskában, kopogós cipővel és rrretiküllllllel :), és olyan csillogó szemmel, hogy ihaj. Szóval az előadás bejött, rég láttam ennyire rajta, hogy élvezne valamit. Fog ez menni:) - próbálom ám a néptánc felé terelni.....:)
