" Az idő nem múlik: az idő csak a jelen pillanat. Itt, ebben a pillanatban, amikor ezt írom, velem van az első csókom, és velem van a zongora hangja, amelyen anyám játszott, miközben a gyerekszobámban voltam. Én az vagyok, aki voltam, és az is, aki leszek."

(Paolo Coelho)

Ez szép. És tetszik. És igen, nagyjából meg is fogalmazta, amit jópárszor próbáltam már itt leírni.

És pont ezért, minden ember egy egyszeri csoda, egy tényleg megismételhetetlen csoda, és titok. Mert a gondolataink, emlékeink, történéseink mind belénk van zárva: azt csak mi tudjuk, és mindazok csakis mi vagyunk. Az én történetem az én vagyok, és tényleg egyszerre van jelen bennem mindaz, ami már megtörtént, azzal, ami éppen történik, és viszem magammal tovább oda, ahol majd valami történni fog velem.

Szóval érdekes.

Még az jut erről eszembe, hogy bármit teszek épp, mondjuk hagymát pucolok, vagy vezetek, vagy csak megyek az utcán, vagy egy kérdőívet töltök ki, vagy bepakolok a mosógépbe, vagy épp szemben ülök valakivel, és beszélgetek, mögötte (bennem) egyszerre párhuzamosan még vagy öt gondolat biztos mocorog. Vagy az, hogy mit fogok még a következő fél órában tenni, vagy hogy mit beszélt két nő a bolt előtt tegnap, közben eszembe jut egy pillanat, egy régesrégi pillanat, ahogy valaki visszanézett, vagy ahogy repülök a hintán kiskoromban, tavasz van, és a mamám mellettem kapálgat,vagy hogy ahogy iskolai szünetben beleharapok az almába, és mennyire jólesik - szóval ilyesmik. És igen, mindez ÉN vagyok, egyszerre....

Mi jut eszetekbe....?