...ezen a téren két csoportot lehet alapvetően megkülönböztetni - van, aki könnyen vált és változtat, és van, aki nem....no, én ebbe a második csoportba tartozom. Irtó nehezen tudok olyan lépéseket megtenni, ami alapvető változást hoz az életembe, és nem azért, mert félek magától a változástól, hanem mert ragaszkodom a régi dolgaimhoz. Én nehezen válok meg a tárgyaktól is, ragaszkodom az emlékekhez, a múlthoz, talán a biztonsághoz is. Nem tudom.

Néha azonban ez nagy hátrány.... hátrány pl. most is, hogy nem tudok megválni a lakásomtól. Szeretem. Mindig vannak pillanatok, amikor megállok a lakásban, körbenézek, és átsuhan rajtam valami baromi jó érzés, hogy ez az enyém, itthon vagyok, és deszeretem.... ahogy napsütésben csupa vidám sárga és meleg barna minden.... hogy minden apró zegzugban tudom, mi van.... és ezt az érzés terjed ki a falumra is, a helyre, ahol élek.

A lakást el kellene adnom ahhoz, hogy befejezzük a házat. A házat, ami csudaszép, ahol lehetne kertem, ültethetnék ribizlit, málnát, epret, lassan kellene venni gyümölcsfákat, gyökereztethetnék rózsákat, nárciszt, legényrózsát,  ahol tarthatnék állatokat, kutyát, kacsákat, kecskét, bárányt, ahol esténként kiülhetnék a teraszra, ahol lehetne "műtermem"  a kézműveskedéshez, ahol tökjó nyugis zugot tudnék berendezni a tetőtérbe, ahol az erdő fái bekukucskálnak az ablakunkon, és csodás lenne élni egy kerek, egész családban.... és ha eladnám a lakást, jutna utazásra is....

És ha tudnék váltani, most felmehetnék a fővárosba élni (ha hosszú távon gondolkodom), mert nekem "annyira jól állna Pest, és a lehetőségek, te ellubickolnál benne, el tudnálak képzelni ott, neked való..." és tudnék is ott élni, egy évig, kettőig, ötig, ha tudnám, hogy utána hazajöhetek....

Szóval nehéz dolgok ezek....