.....azt hiszem, hogy megint nem alszom éjszaka - Miatta. Igen, T. Még mindig, és örökké, és már én is lassan unom ezt a bennem dörömbölő egyhangú gondolatsort, ami örökké csak Róla szól.

Én nem is tudom, mit kellene csinálni, vagy hogyan, hogy lassan két év után (felfoghatatlan) felfogjam/elfogadjam/megértsem/ (vagyvalamiilyesmi), hogy Ő nekem NINCS.

Sokat gondolkodom azon, hogy ezekszerint én nem vagyok normális (pedig eddig egészen okos nőnek gondoltam magam, de úgy látszik, valahol megállt a tudományom.....), mert ugye ez így tényleg nem normális....

Nem is tudom, talán ha meglátnám valahol egy másik nővel (ott halnék szörnyet), vagy ha egyszer összefutnánk, és végre rámordibálna, hogy utál, vagy sohanemisszeretett, vagy hogy egyszerűen tökjóvolt, de baromira elmúlt, naszóval akkor talán sokkot kapnék, és akkor a sokktól csak észheztérnék.....

De addig, míg a sokadik búcsúzásnál sem tudja mindezt kimondani, az utolsó utáni utáni leveléből is az árad, amit érez, amikor a véletlen összetalálkozásoknál könnybelábad a szeme, addig én nem tudok mást gondolni. Érezni meg főleg nem....:(

Én már akkor most örökké így maradok??????????????????????