Olvasok itt. Olvasok ott. Olvasok magamtól, régről. És néha úgy de úgy megijedek, hogy elfogytak a szavaim.... hogy elfogytak a mondataim, a gondolataim, nem kapaszkodnak vékonyka kezükkel egymásba többé és nem járnak csodatáncot. Nem fűződnek körbe-körbe, nem lengenek hallhatatlan dallamokat, nem festenek többé SzívÁrványokat.... mi lesz, ha elcsöndesülök.... ha hiába keresem magamban azt a valamit, ami fontos, ami lüktetett ezidáig, ami lökött mindig egyet-egyet rajtam, a sejtések, a mosolygásaim, a törpe- meg az órjás szusszanások, hogy naugye, meg nahát és különben is..... hogy ülök a Csöndben, és Csöndet találok csak magamban is, meg magamon is, meg magam körül is, valami láthatatlan selyemsálként csavarodik-tekeredik - akár a néma, de feltartóztathatatlan elmúlás....