Néhány hely az életemből
Miután délutánra-estére sikeresen elértem a mélypontot, és bőven potyogtattam könnyeket az uborkasalátába, rájöttem, hogy semmihez sincs kedvem aznap.... elindultunk hát sétálni, végülis az állomáson kötöttünk ki. Ott állva és nézelődve egy picit megnyugodtam, és jó volt tényleg körbenézni. A napot már nem lehetett látni, de az eget még alulról csodásan megvilágította. A vasúti sínekből és vezetékekből nálunk nagyon sok van, mert régebben hatalmas elosztó volt ez az állomás. Érdekes látvány volt az is, ahogy ezt a sötétbe hajló eget keresztülkasul szelték a vezetékek... aztán ott az állomás épülete. Szép, az átutazók is gyakran megcsodálják, mert modern, tiszta, előtte lévő terület parkosított, körbekarikába kis utak szelik át, Mucus remekül tud itt bicajozni. Szóval szeretünk ide kijárni. De a régi állomásépület azért nagyon hiányzik, az a bakelitkövekkel kirakott kis terasz, a lecsüngő muskátlik, a kockásterítős resti, a régi padok... Mert amióta az eszemet tudom, részem a vasút, és az itten vasútállomás, jártam én évekig vonattal, és vasutascsaládba születtem. Kisgyerekesként meg, és ráadásul hogy még közel is van az állomás, nagyon sokat jártunk, járunk ide.
A gyár, ahol most dolgozom, a környék legnagyobb gyára volt sokáig. Azt hiszem, most is az, mindenesetre a területe hatalmas. Nekem nem kell sokat gyalogolnom, míg elérek az irodaépületig, de sokan biciglivel mennek a munkahelyükre a kaputól. De amikor jövök be, én is elmegyek pár nagyon-nagyon épület között, és a kedvenz helyem két emeletes épület közötti vasútszakasz, ahova a keresztbe beállok, mintha Isten előtt állnék, mert messzire ellátni a házak közt.... és reggelente pont ezen a "folyosón" lehetett látni a nafelkeltét, a kéklő eget, és ma reggel innen borította rám fényességét a nap.
