Pihenni és semmit tenni (szerintem) úgy jó, hogy azt a semmit teszem, ami nekem jólesik. Namost, ha nem így van, és olyan semmit KELL tennem, amit más akar, akkoraz nagyonnemjó, sőt. Egyszerűen öt év után végre szeretném már AZT, ADDIG ÉS ÚGY csinálni, amit én akarok... persze, mindig van egy mélypont, ami után kievickélek, de döbbenetesen fájó, hogy a saját gyerekemmel (úgy tűnik) képtelen vagyok három napot összezárva eltölteni. Nem és nem megy az, illetve egyre kevésbé megy, hogy állandóan én engedjek. Ráadásul ismét beteg, ma egy üvöltő, és magából kikelve hisztériázó kis majom keltett, merthogy fáj a füle. És nem, nem tudom jól kezelni a dolgokat, én nem tudok egy ilyen gyereket babusgatni, mert pontosan hét napja mást sem teszek, mint ötpercenként magyarázom, hogy igenis az orrot ki kell fújni, mert baj lesz.... hát most baj van. Én meg fáradt vagyok, belefáradt.
És ittvagyok összezárva egy kis konok akarnokkal, érted, mi az, hogy egyszerűen nem tudsz elmenni a boltig sem, de ha már itthon vagy, mondjuk olvasnál, vagy gondolkodnál, vagy mittudoménmit, de nem, nem lehet. Anyám meg elítél, mert egy anyának a gyerek az első. Meg az önfeláldozás. Ámen.