Hátizé...ez nem igazán sikerült. Mármint, a mézeskalácsom. Pedig, abban, komolyan, profivá küzdöttem ki magam az elmúlt években.
És mégis... vagyis mégse. Először is, elszámítottam magam. Időileg, ó igen. Ilyenkor máskor már kész szokott lenni egy zsompor mézeskalács. Tegnap esett le, hogy péntekig készen kellene lennem, ha ajándénk gyanánt is szeretnék belőle osztogatni. Gondoltam, tegnap este, összegyúrom szépen. Nyúlok a szalakáliért, erre nincs. Pedig a hétvégén tuti vettem. Nos jó, reggel korán felkeltem, félholtan elrohantam boltba, ahol vettem szalicilt, érted, szalicilt, és miután mindent összezuttyantottam, és öntöttem volna eme tasakosport is, jöttem rá,, hogy hoppáré... úgyhogy anyagok fedelestálba, és reggel beállítva mamáék lépcsőjére...
Este meg nekiálltam sütni, és az első két tepsi olyan néger lett, hogy ennél négerebbek nem is lehettek volna.
De legalább T. ittvolt, és hm erősen növelte az adrenalinszintemet.....

Volt egy felmérés egyszer, hogy nemtom, hány érintés szükséges egy nap, hogy az ember "normális" tudjon lenni. Nem tudjátok, hogy is van ez?

És ki tud ajánlani valamit zsíroshajra....