Sajnos nem én írtam, de jó, nagyon jó és bizony találó mondatok (Für Anikó).
" Megtanultam, hogy akarni, erőltetni nekem nem szabad semmit. Mert amit olyan nagyon akartam, tíz körömmel, acsarogva és összejött - az végül soha nem olyan volt, mint ahogy szerettem volna. Ez nem az én utam. Nekem azt kell megtanulni, hogy elengedjek... nekem csendben kell lenni, és figyelni kell, és mindig a mai napra való penzumot megcsinálni úgy, hogy az a legtöbb örömet szerezze nekem is. És abból majd jön, következik minden más.
(...) Ma már tudom,hbogy a vágyait dédelgetni kell az embernek, magában, legbelül, és nem ráakaszkodni. Mint egy kis vízhatlan csomagot, le kell ereszteni a víz aljára.... Ott van, folyik az élet fölötte. És egyszercsak felszínre dobja a víz áramlása... és akkor teljesül.
(....) Ngy bölcsen azt gondolom, hogy az embernek a saját élete a legnagyobb életművel. Az, hogy azonos legyen önmagával, és így élje le az életét. Van, akinek könnyebben megy, és van, akinek nehezebben. Van, akinek több próbatételen keresztül kell eljutnia oda, van, akinek sajnos, soha nem sikerül, mert mindig mást tart fontosnak, más után fut, más dolgok után igyekszik, mint ami neki rendeltetett. Ebből nagyon sok boldogtalanság és elégedetlenség születik. Az embernek saját magát is meg kell tanunia, és figyelnie, hogy mi az, ami az övé... Ha megtalálja, és elégedett vele, akkor tud saját magának és másoknak is a javára szolgálni. Akkor majd andi tud és boldoggá tud tenni másokat..."
Én azt érzem, hogy ez mind jó. Hogy igen, így kellene élni, így kellene gondolkodni, így kellene "elfogadni" . Mindent. És mindenkit. De miért olyan nagyon nehéz mindez?
