Nálam semmi változás, hacsak az nem, hogy egy
viszonylag "vidámabb" időszak után megint nagyon ki vagyok kattanva,
ha Hanna nem lenne, talán én sem, nagyon elegem van mindenből...
Eddig még tartottam magam valahogy, mert azt hittem, elfogadható
vagyok, mint ember, és próbáltam változni is meg idomulni, de a
visszajelzések szerint igazából senkinek nincs szüksége rám, vagy
ránk, sem mint ember, sem mint barát, sem mint nő. Nehéz ezt
elfogadni, én nem is tudom, azt sem, hogy mit kellene csinálnom, vagy
mit fogok csinálni, vagy ezek után hogy lesz. Abba azért nem igazán
akarok belenyugodni, hogy volt az életemben mondjuk 5 boldog(abb)
év, és most már soha többet... na mindegy, befogom, mert egyre
rájöttem időközben: a kesergő ember a kutyát nem érdekli, és messze
elkerülik a többiek....

Ez egy ma íródott levelemből van, és azt hiszem, teljesen leírtam, ami most van :(.