Visszatöröltem, amit írtam. Halálról, papámról, anyuról.... Túl naturálisra sikeredett.....

Eddig úgy gondoltam, ha egyszer oda kerülök, akkor otthon haljak meg, és lehetőleg ne egyedül.... igen, ez nekem jó... De most már azt mondom, a halál csak arra tartozik, aki benne van, és ő ugy elmegy, de mi lesz azokkal, akik ittmaradnak? szóval inkább egy elhagyatott kórházi ágy és egy ismeretlen nővérke..... persze, nem én fogok választani...

Papám.... mi értelme volt, hogy a világon volt? Talán hogy lehettünk mi.... Az a szörnyű, hogy mióta tudom, mennyit ér egy ember, azóta vele már nem lehetett érdemben beszélgetni, mert már.... már nem voltak gondolatai....

Milyen igazságtalan az élet... sorrendben úgy vitte el őket, ahogy a legeslegjobban szerettük őket: apu édesanyját legelőször, sok-sok éve már, tavaly az ő férjét, és most a másik papa... és ittmaradt egy öregasszony, aki meg... ááááááááá, nem is tudom, boldogok a lelki szegények....

Csak már lennénk túl az egész mindenségen, hogy ne kelljen szégyellnem magam mások helyett, és ne legyen lelkifurdalásom olyan dolgok miatt, amiket meg sem tettem, vagy amiket gondoltam, vagy nem gondoltam.......