Ajaj, asszem kettővel lentebbi írásommal alapjaiban megrengettem az imidzsemet....., vagy mi. Hát jusztsemtörlöm, vagy javítom, pedig istenbiz, fontolgattam....

Reggel Hannát fésülgettem, aki szokás szerint visított, mint egy kismalac, és az mondtam neki, hogy a szépségért szenvedni kell. Egy pillanatra megállt  a kezemben a fésű, mert mindjárt ottvolt előttem a kép, ahogy a hokedlin csücsülök nyolcéves kislányként fenékig érő hajjal , amit mamám, feltéve a régi, ósdi szemüvegét, próbál megfésülni, és két szoros copfba fonni, és nyár van, és gyönyörűséges reggel, végtelenhoszzú meleg napokkal, és már nem olyan mélységes mélyen hiányzik, "csak" olyan szorongatóan fáj, hogy nincsenek többé........ sem mamám, sem a gyerekkor, sem a végtelennek hitt nyár, s élet......