És amiket ezentúl idézőjelben és dőltbetűvel írok egy ideig, azt mind a Családmesék c. könyvből idézem. Sajnossssss nem az én gondolataim.....

" - Csak kétféle problémát ismerek - mondta egyszer anya. - Az egyik fajta arra való, hogy másra hárítsa az ember, a másik arra, hogy maga oldja meg, de röptiben, ha lehet. Dédelgetni egy problémát és addig  siránkozni felette, míg fölhízik, az nem az én műfajom. Ami azt illeti, soha meg sem engedhettem magamnak a lamentálás luxusát. Időmilliomosnak kell lenni ahhoz, hogy azt ember üresjáratban sopánkodjon. "

Őszintén, én tudom, nagyon jól tudom, hogy így kellene.... és mégsem megy így...

"Amikor van idő beszélgetni, mindig kigömbölyödik egy kapcsolat."

De mostanában... mostanában az embereknek nincs idejük, meg energiájuk sem, hogy beszélgessenek. Persze, mindenhol ez a téma, mert érdekes módon, ezzel minden ember tisztában van, de valahogy sem a tér, sem az idő dimenziói nem esnek egybe éppen két BESZÉLGETNI akaró embernél..... Én nem is értem ezt az egészet igazán, mert én akarok beszélgetni, meg a másik is, és mégis, olyan nagyon nehéz összehozni valamit... vagy túl hamar feladjuk már?

"Pedig a szeretet olyan egyszerű, mint egy pohár víz.
Mint egy pohár víz a sivatagban."    

Nekem ez az egyik kedvencem. Amikor először olvastam, napokig járt a fejembe, hogy hogyan lehet ilyen szépet és ennyire egyszerűen megfogalmazni.......

"Aki kopatlanul megőzi magában a tiszta gyermekkori játé örömét, annak üdék a gondolatai és egészséges marad a lelke. Az megsokszorozva kpes felszínre hozni belső palettája színeit, s mindig kapcsolatra kész, ami önmagában elég erőt ad ahhoz, hogy fonákjára fordult hangulatait helyrebillentse. Valójában a játékos ember egyszerűen képtelen tartósan elkeseredni. Ezért tud jól úszni az életben. Ezért marad felszínen. (....) Mert aki játékra képtelen, szeretni is képtelen. Lelki nyomorék. Valami hiányzik belőle, valamiről lemaradt."

Én régen mindig azt gondoltam, hogy velem ez sosem történhet meg, sosem fogom "nem észrevenni" és "nem akarni" a játékosságot, de bizony így történik..... talán lehetne tenni ellene valamit, persze, hülye vagyok, persze, hogy lehetne tenni....

Amúgy pedig.

Szombaton megnéztem Miklós esperessé avatását, volt vagy 12 pap, nagyon fennkölt volt az egész, de igazán. Sajnos nem tudtam neki gratulálni, meg semmi ilyesmi, és azt hiszem, ajándékot is illett volna neki adni. Vagyis itt agyaltam, mit is adhatnék, személyeset, talán még alkotok neki a jövő hétre valamit. Na, kommunikáció. Évek óta szeretném, ha egyszer le tudnánk ülni beszélgetni, mint két, egymást érdeklő ember. Jó lenne.
Vasárnap bucsu keresztanyámnál, kicsit féltem, hogy tágabb családom feltesz mindenféle kérdést, de voltak annyira lojálisak, hogy - gondolom - csak mögöttem beszéltek az egész dolgomról (mármint, válás stb). Egyébként megható, ahogy Hannát mindenki szereti. Vagy legalábbis többet törődnek vele.

Meg még egy csomó dolog, gondolat, és mégis, az egész három nap egy nagy kalap kaka. Szeressen már valaki. Na. Hékások. Ez nem ér, ez nagyon nem igazságos! Elhervadok ijfúságom virágábaaahahaaaaa.......