Kaptam majd két óra szabadidőt, ami azt jelenti, hogy anyuék elvitték a leányzót kocsival, én meg majd megyek érte szánkóval. Röhejes, de egy éve talán ez a 3. alkalom, hogy úgy tudtam "lepasszolni", hogy én itthon maradtam, és különösebb dolgom nincs. Tudok nyugodtan netezni, és üvölthet mellettem a cd, nem takarítok, nem vagyok beteg (csak egy kicsitnagyon...), nem kell tanulnom (kellene....), és nem kell elmennem sehová.... Még idillinek is nevezhetném a dolgot, ha muterék nem azzal állítottak volna be, hogy valszeg a férjemről igazak a keringő hírek (amit ő cáfolt persze, mikor először rákérdeztem....). A lényeg a lényeg, mindenféle bírósági ügyei lesznek, és nem tudom, mennyi esélye van a rácsra. Én nem igazán fogom fel szerintem ezt a dolgot, meg hogy ez mivel járhat, a gyerekemre tekintettel.... Engem már magam és az én családom után ítélnek, de mi lesz a gyerekkel? Elvileg még nem találkoztam eddig konkrétan olyan esettel, ahol egy kis gyanú is felmerülhetett volna bennem, hogy a férjem alapján ítélnék meg őt... Eddig még AZ ÉN LÁNYOMKÉNT  szerepelt mindenhol.
Ma délelőtt is volt itt az apja, és azt kérdezte, hogy mit fogunk neki mondani, ha nagyobb lesz, miért van minden így, ahogy. Mondtam, hogy természetesen az igazat, azt, hogy az apja a szabadságát mindennél előbbre tartotta, nálunk, nála is.Rosszabbat nem mondok, de nem hallgatom el az igazat. Erre azt monda, hogy nehogymá ezt akarjam, majd ő megmondja. Én mindig csak újra elképedek, az ő ügyei után, az ilyen ügyei után képes a gyerek előtt jópofizni majd???? Persze, nem mondhatom azt, hogy engem ez az egész ügy hidegen hagy... mert nem így van. Még mindig, egy év után is nagyon-nagyon fáj, és nem tudom, mikor leszek túl rajta. A legjobban az fáj, hogy nem tudom, vagy nem akarom megérteni, hogy valószínűleg nekem is csak játszott, vagyis megjátszott valakit, akit én akartam látni, mert egy kicsit őt is megérintette valami, és jó volt akkor olyannak és velem lennie, de aztán... elmúlt a varázs? kevesebb lett a szeretet, már nem tudta túlszárnyalni az önzését? Én változtam meg, és így már nem volt az egész olyan fontos? Nem tudom, de nincs értelme kutakodni (persze, így meg sosem fogok megnyugodni.....).
Az autónkat elvitték, itt is becsukom inkább a fülem, mert nem akarom tudni, mi történt valójában, nem fizette a részleteket, tuti, meg aztán el is hanyagolta, jól vesztett az értékéből az is.... hát ilyen ember az én férjem. Akit most sem érdekel különösebben, hogy most már teljesen anyuék tartanak el, mert bakfittyet kapok.

Anyunak talán-talán rendeződik a nyugdíjazása, és akkor el tudok menni dolgozni. Merthogy nem azért tartanak el, mert nem akarok dolgozni, hanem mert Hannát nem tudom hová tenni. Hát ez van.

Délelőtt, mikor megjöttünk a csavizásból, olyan negyed 11 volt, a felsőszomszéd csaj és a barátja akkor jöttek le. Úgy tűnt, uszodába indulhattak. Általában nincsenek itthon, úgy látszik, a két ünnep között szabin vannak ők is. Mit mondjak? Irigyeltem nagyon. Egy évet egyedül lakott felettem, aztán lett ez a pasi. Dolgoznak ezerrel, van egy csomó lóvé, hétvégén meg zutty, be az autóba, egy-egy welness-hétvége az ország különböző részein, koncertek, színház, vagy csak vacsora, ebéd valahol. Vagy csak itthon egész nap kettesben.
Nekem ilyen sosem volt..... Nekünk sosem volt pénzünk, neki sosem voltak igényei, tervei, céljai, vágyai.....
Hogy jó-e a hangulatom? Nem, nem rossz. Talán inkább belenyugvó. Megalkuvó. Nemakarokbelegondolnis......